html code for clock
Navigáció
Fairy Ajánló New

A Galaxis Őrzői vol. 2
Szavazás
Te melyik böngészőt használod legtöbbet?









Szavazáshoz be kell jelentkezni
Partnereink















------------------

Fairy Land - Koutetsujou no Kabaneri

Üdvözlet!
Az Attack on Titan baszó??? Tehetnénk fel a kérdést, szóval mai témánk egy újabb kiemelkedő alkotás a Koutetsujou no Kabaneri. Vessük is bele magunkat, szokás szerint a világvége nyomasztó hangulata tárul elénk és egy amolyan steampunk világban járunk ahol is keverednek a korok és a technológiák, persze ellenség az van. Szóval a világ félig kipusztult az emberek amolyan Állomásoknak hívott erődökben húzzák meg magukat és az állomások közt vasút húzódik. Az állomásokon kívül persze fertőzöttek, amolyan zombik éldegélnek akiket Kabane-nak hívunk, természetesen egy harapás és már változhatsz is át. Ha már állomásoknál és vasútnál tartunk, nyilván a közlekedés fő módja a vonat (hayajiro) lesz ebből adódóan a gőz technológia és fegyverek a világ jellegzetessége. Főhősünk Ikoma aki egy gőzkovács, álljunk is meg, milyen király ez már! Sokáig azonban nem élvezhetjük a békés napokat ugyanis....

Összegezve: Igen jó sztori és grafika!
Értékelés: Zombeee!

Észrevételek jöhetnek a szokásos helyeken!
By Flaco
Ugyanis hamar káoszba fordul a történet mikor a Kabane-k betörnek az állomásunkra és hőseinknek nem marad sok választásuk, harcolni, túlélni és menekülni. Na és most jön aminek jönnie kell, miért is kezdtem úgy ezt az ajánlót ahogy? Mert rengeteg mindenben hasonlít ez az anime az Attack on Titan-ra és tartja a mondás jótól lopni.... Grafikailag elképesztően szép lett ez az anime és iszonyat jó a sztorija és a hangulata is. Ahogy az Attack on Titan-ban gázmeghajtással és drótokkal kardokkal kaszabolják a titánokat úgy itt gőzmeghajtású puskákkal és gépekkel öldöklik a kabane-kat az emberek szokásosan falak mögött rejtőznek, a prók persze kinn császkálnak, a vasút és a vonatos megoldás pedig zseniális. Összességében egy igencsak remek anime sorozat ez, persze a szokásos hatalmas hibákkal pl. szaros 12 rész kitudja lesz e folytatás stb.. Szóval egy szó mint száz én mindenkinek ajánlom, pláne azoknak akik szeretik ezt a világvége témát, mert igen jó sorozat, és csak remélni tudom hogy még minél több hasonló színvonalú alkotásba botlom a jövőben is. Ja és egy kis apróság 18+os természetesen szal nem kell aggódni fröcsögnek a dolgok! Végezetül pedig aki végig ért ezen az újabb regényen annak köszi, aki még nem látta nézze meg, aki meg látta nézze újra!

A nyomás megfelelő, a gőz már forró, fegyvert a kézbe, golyót a szívbe!

Fairy Ajánló
                                                                                                             
FairyLand
Felhasználónév

Jelszó



Regisztráció | Új jelszó

Dari44 02:46:09
Tobi 03:50:36
Ernest Drake 05:07:30
END87 05:38:07
Flaco 06:23:50
Avenger 07:44:26
Olita 08:14:40
zizzeti 08:17:21
Mizi 08:51:30
Kira 12:57:55

Ma eddig itt járt 0 tagunk.

(Összes tagunk 0%-a)
Legtöbb: 43
Dátum: 2013.09.01
Online Statisztika
Az inaktívakat töröljük!
Regisztrált tagok: 57
Legújabb tag: Ray

Látogatók ma: 111
Online rekord: 143
Napi rekord: 1804
Látogatók tegnap: 287
Havi látogatók: 7337

Összes látogató: 601619
New Magazine